Az UNESCO (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organisation) 2014-ben szellemi kultúrális örökség védelme alá helyezte a capoeira körét, a "roda"-t. Ez a szervezet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szakosított Szervezete. Mint a brazil identitás egyik legfontosabb szimbolúma és több, mint 160 országban jelen levő gyakorlatként szolgált rá erre a díjra, így Brazíliában az ötödök művészeti forma, ami elnyerte ezt a státuszt.

Alább olvasható a leírásuk, hogy miért került be a capoeira köre a listába:

A capoeira egy afro-brazil kulturális mozgásforma - tánc és harc egyben - amely ugyanakkor hagyomány, sport és művészet is. A capoeiristák egy körben állnak, énekelnek és tapsolnak, miközben különböző ritmusokat játszanak a tradícionális hangszereken. Az ilyen capoeira körök (ún. rodák) mesterekből (mestre-k és contra-mestre-k) és tanítványokból állnak. A mester a tudás birtokosa és közvetítője, az ő feladatai közé tartozik a mozdulatok megtanítása, a csoport összetartása valamint a hagyományos szokások megőrzése. A mester általában egy tradícionális, egyhúros ritmushangszeren, a berimbaun játszik, ő kezdi el énekelni a dalokat, miközben szabályozza a játék ütemét. Minden résztvevőtől elvárás, hogy tudja, hogyan kell készíteni a hangszereket, képes legyen játszani rajtuk, több dalt el tudjon énekelni és improvizálni, ismerje és tisztelje az erkölcsi, viselkedési hagyományokat, valamint hogy megtanulja a különböző mozdulatokat, lépéseket és rúgásokat. A capoeira kör olyan hely, ahol a tudás és a képzettség megfigyeléssel és utánzással sajátítható el. Hirdeti a kölcsönös tiszteletet a közösségek, csoportok és egyének szintjén is, támogatja a társadalmi egyenrangúságot, ugyanakkor emléket állít a történelmi elnyomással szembeni ellenállásnak. (Forrás: UNESCO)

FaLang translation system by Faboba

Capoeira ist eine brasilianische Kampfkunst bzw. ein Kampftanz, die während des 16. Jahrhunderts von Sklaven praktiziert und weiterentwickelt wurde. Sie besteht aus schnellen und trickreichen Bewegungen, die die Menschen meistens in Bodennähe mit vielen Kopf- oder Handstands machen, immer nach dem Rhythmus der Musik. Einige andere Typen der Capoeira enthalten mehr Akrobatikbewegungen. Das Wort "Capoeira" hat mehrere Bedeutungen, von denen eine sich auf Waldländer bezieht, wo die entlaufene Sklaven sich zu verstecken versucht haben.